2009.03.28.
13:45

Írta: Pók

Kormányfőt választunk

 1. Gyurcsány bejelentette a lemondását. Persze nem úgy, ahogy a fejlettebb demokratikus hagyományokkal és alacsonyabb pitiánerségi együtthatóval rendelkező országokban szokás (azaz általában mindenhol Európában, Amerikában, Ausztráliában, Ázsiában vagy Afrikában), tehát nem arról van szó, hogy ténylegesen lemondana a kormány, és jöhetnének az új választások.

Nem, hiszen az antidemokratikus dolog lenne. Persze normális esetben jó dolog, ha a nép szavaz a parlament és így közvetve a kormány összetételéről is, de ez sajnos nem mindig járható út. Néha ugyanis sajnos a nép antidemokratikus erőkre szavaza, mint pl. most a Fideszre, és ez nem megengedhető. Ilyenkor a demokráciát kicsit korlátozni kell, és átmenetileg a lassan egyszámjegyű százalékos népszerűségű MSZP prominenseinek kell a nép helyett kitalálniuk, hogy kire is szavaznának. (Sajnos az MSZP vezető szerepét már nem lehet az alkotmányban rögzíteni, és Putyin sem mutatkozik hajlandónak átmenetileg csapatokat küldeni az országba ezt garantálandó. Sokat változott a világ.)

Így a népet meg kell védeni önmagától, nehogy a patásördögöt válassza meg. Igen, a politikus szerepe néha túlmutat a megválasztott hivatalnok szerepén, és néha (ne féljünk a nagy szavaktól) a megváltó szerepét kell eljátszania! Így a lassan kimutathatatlan népszerűségű, már legalább három éve a leglassabb felfogásúak számára is nyilvánvalóan töketlen és alkalmatlan MSZP-re hárul a nemes szerep, hogy új miniszterelnököt jelöljön a ciklusból hátralévő pár hónapra.

Persze ezt nem lehet elegáns módon csinálni. Gyurcsány Ferencnek Gyurcsány Ferencet ostorzó beszédet kell majd elmondania a Parlamentben, fel kell szólítania önmagát a lemondásra, amit el kell utasítania, aztán a Fight Club c. filmben látott módon alaposan össze is kell vernie önmagát. Ezután követelnie kell, hogy Gyurcsány Ferenc helyett Gyurcsány Ferenc legyen az új miniszterelnök, de úgy, hogy egy később megnevezett személy foghatja mindig a kezét, és súghat a fülébe, hogy mit írjon és mondjon. Ezután utólag két tanú által aláírt meghatalmazást kell írnia önmagának, outsourcingolva a miniszterelnöki döntési jogkört egy offshore cégnek, amitől azt azonos összegért visszabérlik majd, az így visszaigényelt ÁFA-t egy alapítványnak felajánlva. Végül a miniszterelnöki csillárt és úszómedencét jelenleg lízingelő cég ügyvezetőjének zárt titkos szavazáson megválasztott személy veheti majd át a miniszterelnöki jogkört. Egyszerűen és demokratikusan.

Ezt az embert keresi az MSZP, ám ehhez szükség van több parlamenti párt támogatására is. Lehetőleg az összesére. Gyurcsány erre két hetet adott. Az MSZP kongresszusa könnyes szemekkel pajzsra emelte e brilliáns stratégát, aki szokás szerint senkivel nem egyeztetett tervéről.

Az utcára tüntetők vonultak, követelve az előrehozott választásokat. Különböző szélsőjobboldali csoportok tüntettek Nagy-Magyarország azonnali visszaállítása, Attila sírjának megkeresése, és egymás azonnali betiltása vagy legalább is agyonverése mellett. Fővárosi és megyeszékhelyi bloggerek tucatjai keltek ki a fennálló visszás helyzet ellen, élesen bírálva Orbán Viktort, és követelve azonnali lemondását.

***

2. A Fidesz bejelentette, hogy tetszik nekik az MSZP ötlete, és akárki lesz az új jelölt, azt támogatni fogják, sőt minisztereket is delegálnak a kormányába. Amikor erre Gyurcsány rángatózva megkérdezte, hogy "Vicceltek?", a Fidesz egy emberként felröhögött. Naná, majd komolyan mondtuk!

Az SZDSZ közölte, hogy ők újabban baromi kemény ellenzéki párt, ezért most is vidia-keménységgel fognak addig taktikázni és random követeléseket megfogalmazni, amíg az ezzel járó pár hetes kutyakomédia során annyira le nem járatják magukat, hogy ezáltal végleg ki nem kerülnek a parlamentből. Egy névtelenül nyilatkozó SZDSZ-er prominens emlékeztetett a köztársasági elnök megválasztásakor bemutatott briliánsan taktikus megoldásukra, és közölte, hogy hasonló magatartást fognak most is tanúsítani. Az MSZP állítólag azonnal megirigyelte az SZDSZ módszerét, és igyekszik, ahogy informátorunk fogalmazott, "megnyerni a nevetségességi versenyt". Ennek jegyében rögtön elő is álltak három jelölttel: Kulka Jánossal, Princz Gáborral, és az amstetteni rémként ismert Josef Fritzllel.

Az SZDSZ rögtön közölte, hogy alapszabályuk értelmében Szomszédok-szereplőt nem támogatnak. Ugyan Fritzl jó példája annak, hogy a hagyományos heteroszexuális családmodell sem mindig problémamentes, a jelölt osztrák származása mégis "nemkívánatos asszociációkat kelt" azok körében, akik félnek egy újabb fasiszta diktatúra létrejöttétől. "Ugye ki is jött Ausztriából legutóbb, a harmincas években? Ugye-ugye?" – kérdezte Gusztos Péter. Az SZDSZ-nek Princz Gáborral viszont nincs baja, szívesen látnák a népszerű figurát egy népszerű és demokratikus nemzeti egységkormány élén.

***

3. Princz Gábor közölte, hogy ő egyetlen párttal sem veszhet össze, mert akkor neki annyi. A Fidesz azonban jelezte, hogy nem támogatná az általa vezetett kormányt sem. Így Princz nem vállalta a jelöltséget.

Az MDF először a kómában lévő Ariel Sharont javasolta volna a posztra, majd Lenin bebalzsamozott hulláját, de az ésszerűség jegyében végül kiegyeztek a nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokros Lajosban, mint az egyetlen normális jelöltben, aki "nem olyan mocsadék szemétláda, mint a barom állat Fidesz" – jelentette be Dávid Ibolya.

A Fidesz kijelentette, hogy nem támogatja a nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokros Lajost. Az SZDSZ közölte, hogy a nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokrost ők sem támogatják, mert szerda van, és az alapszabályuk értelmében a nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokros Lajost csak pénteken támogathatják majd.

A nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokros Lajos eközben számtalan cikket írt "Az ország rendberakása általam", "Csak én tudom eltakarítani a mocskot", "A kétéves gyerekek halálra adóztatása mint a jövő záloga", illetve "Hadd legyek már miniszterelnök, vazze!" címmel. 

***

4. Az SZDSZ és az MSZP elnöksége párhuzamosan ülésez megállás nélkül, folyamatos SMS-, MSN-, Yelp- és Facebook-kapcsolatot tartva. Informátorunk szerint a kommunikációt nehezíti, hogy az MSZP-sek a chatüzeneteket kinyomtatják, lepecsételik és iktatják, mielőtt 30 nap alatt írásban válaszolnának rájuk.

Az MSZP-ben több alternatív forgatókönyv is szóba jött. Az egyik szerint Gyurcsány maradna a miniszterelnök, de Szily Katalin maszkját viselné, és a pártelnöki posztot az SZDSZ-es Gusztos Péternek ajánlanák fel. A másik szerint a tévé ostromakor ismét reflektorfénybe került Mazsola kapná mindkét posztot, bár az ő nevében nyilatkozó Tádé "felkészültebb politikust" javasolna.

Az SZDSZ bejelentette, hogy 40 és 65 év közötti, sötét hajú, a nevében "e" betűt tartalmazó, és ööö... mondjuk 170-185 centi közötti politikust semmiképp nem tudna elfogadni. Az MSZP azonnal nekilátott összeállítani az ilyen politikusainak a listáját, és ábécésorrendben mindegyiket jelölni fogja miniszterelnöknek, hátha mégis.

***

5. Az SZDSZ végül az MDF jelöltjét, a nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokros Lajost javasolja miniszterelnöknek. Az MDF üdvözölte, hogy az SZDSZ az ő jelöltjüket támogatta, ám e "káros mértékű egyetértés azonnali felszámolása érdekében" azonnal visszavonta a nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokros Lajos jelölését. Jelenleg az MDF a Fidesz elképzelését támogatja, "egészen addig, amíg az valóban be nem következik, akkor ugyanis demonstrálnunk kell majd az önállóságunkat, így ellene szavaznunk" – nyilatkozta Herényi Károly, a volt MDF-frakció volt vezetője.

Az MSZP határozatot fogadott el, hogy a nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokros Lajos semmiképpen nem jelölik miniszterelnöknek. A párt ehelyett független, pártpolitikától távol álló, az egész társadalom által elfogadott személyt fog jelölni. Információink szerint a listán az alábbi nevek találhatók: Berecz János, Szekeres Imre, Zuschlag János, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc.

Meg nem erősített hírek szerint Gyurcsány Ferenc ma este fogja bejelenteni, hogy megvan a "végleges és visszavonhatatlan" jelöltje a miniszterelnöki és a pártelnöki posztra. Előbbire Fekete Pákót, utóbbira Gáspár Győzikét javasolja. Gyurcsány meg akarja mutatni, hogy "tartunk már ott, mint Amerika", és a cigányság integrációját is szolgálná döntése, ami Gáspár népszerűségét is meglovagolná. "Egyszerű, szegény sorból származó, és onnan hihetetlenül látványosan meggazdagodott pártelnökre van szükségünk. Mint amilyen én is voltam. Hiszek a magyar álomban. Megcsináljuk!" – mondta állítólag Gyurcsány, mielőtt ráadták a kényszerzubbonyt.

Gáspár Győzike jelenleg Bea asszonnyal egyeztet, Fekete Pákó pedig "megkoszonte" a "megtisztelo" felkérest. Jelenleg azt magyarázzák neki, mit jelent az, hogy "miniszterelnok".

Az MSZP elnökségében sokan rezignáltan az előrehozott választásokra készülnek, jelen pillanatban feszült vita folyik arról, hogy Veres János pár hetes Audi A6-osát nem kellene-e A8-asra cserélni.

***

6. A nemzetközileg elismert, és kiközösítés terhe mellett soha senki által nem bírálható Bokros Lajos bejelentette, hogy nem vállalja a miniszterelnökséget, mert szombat van, és ő csak péntekig szokta vállalni az ilyesmit. Inkább az MDF európai parlamenti választási kampánynyitóján vett részt a Stex-házban, az egyetlen létesítményben, ahol Dávid Ibolya pártja még kaphatott hitelre szénsavmentes ásványvizet.

***

[Frissítve] 7. Az MSZP tovább tanácskozott, és végül két jelöltben állapodott meg. Egyikük a Tévémaci, aki ötpercenként jelzi, hogy nem vállalja a jelöltséget, de ennek ellenére ideális jelölt. Másikuk Zuschlag János Bajnai Gordon.

Zuschlag Bajnai közölte, hogy csak akkor vállalja, ha az SZDSZ éjfélig elfogadja. Az SZDSZ elnöksége bejelentette, hogy az MSZP nem az általuk elfogadott "Miniszterelnök jelölésére szolgáló liberális formanyomtatvány"-on nyújtotta be a jelöltet, ezért inkább testületileg elmentek gombát szedni.

Eközben az SZDSZ tagsága a párt internetes fórumain újabb neveket dobott be, mint lehetséges jelölteket: Orbán Viktort, Pörzse Sándort, Csurka Istvánt, Adolf Hitlert és Sátánt. Az elnökség később szavaz majd e személyekről, addig is OJ Simpson egykori ügyvédje, Johnnie Cochran halálának negyedik évfordulójára tartott megemlékezésen vesz részt, amely előreláthatólag 23:59-kor ér véget.

***

8. Az SZDSZ elfogadta Zuschlag János Bajnai Gordon jelölését a miniszterelnöki posztra. Az elismert politikus épp szerződéstervezeteket fénymásol parlamenti képviselők számára. Ezek értelmében aki megszavazza minden javaslatát, társtulajdonosává válik az új kormányprogram részeként privatizálandó APEH-nek. Nemleges szavazat esetén a kizárólag erre a célra visszaállítandó halálbüntetést helyez kilátásba a szerződéstervezet. "Aláírjuk, hiszen az előrehozott választás legtöbbünk számára úgyis a halált jelentené. Jövő áprilisban jár le a törlesztőrészlet az Audimra, addig bármit megszavazok" — nyilatkozta az MSZP egyik képviselője, aki a következő választási listáján előreláthatólag a 20.-nál rosszabb helyen indul majd, tehát jelöltsége pusztán névlegesnek tekinthető.

Bajnai programja még nem nyilvános, csak egyes részletei. A politikus eltörölné a nyugdíjakat és a minimálbért. Bevezetné viszont a 10 ezer forintos minimálárt, azaz minden üzletben minden termék minimum ennyibe kerülne. A kórházakat felrobbantaná, az iskolás korú gyerekeket lemészárolná. Az új kormánytagok új Audi gépkocsijaiból kihagyná a szolártetőt és a biztonsági öv be nem kötésére figyelmeztető csipogót, ezáltal jelentős költségeket takarítva meg. A program többi részletéről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat, ahogy azok jönnek elő a fénymásológépből.

komment

süti beállítások módosítása