Megint előmásznak a nyirkos kövek alól azok a bloggerek, akik frankón megmondják azt, amit a trendi véleményformálók amúgy is gondolnak (komolyan, hol itt a hozzáadott érték?), tehát hogy szegény nagybeteg Hornnak nem szép dolog beszólni (ami tény), illetve hogy lám, mindkét oldalnak megvannak a maguk hősei és antihősei (ami szintén tény, csak épp most kurvára nem erről van szó).
Ne gusztustalankodjunk itt, ne relativizáljunk, he hasonlítgassuk össze Hornt Wittnerrel, ne maszatoljunk azzal, hogy ki melyik oldal hőse, mert ez ocsmányul gerinctelen dolog lenne.
Horn 1956-ban önkéntes karhatalmista volt, aki a forradalom elnyomásában segédkezett a szovjeteknek. A jutalma politikai karrier lett, egész a miniszterelnökségig vitte; bizarr módon a rendszerváltozás után. Ez az demokratikus Magyarország szégyene.
Wittner pedig a forradalom hőse volt, akit meghurcoltak: 200 napig várta a kivégzését a siralomházban, utána sok évig raboskodott, és nagyjából az egész élete ráment erre.
Aki bármilyen szinten egyenlőségjelet képes tenni e két ember közé, az simán fasz.
Ja, és igen. Horn már nem képes megvédeni magát, ezért övön aluli volt a mindenkinek egyre kínosabbá váló Wittner tahó beszólása.
De ez van, emberek. Wittnernek még ezt is el kell néznünk. Az ország tartozik neki minimum ennyivel. A szocialisták és maradék rajongóik meg jól teszik, ha ezúttal befogják a pofájukat.
