Index: az EP képviselői aggódni kezdtek, hogy jajmilesz, ha netán Le Pen nyitja majd meg az új parlamenti ciklus első ülésszakát, ugyanis az eddigi házszabály szerint ez a korelnök feladata lenne. És 81 évével Le Pen eséllyel pályázik erre a posztra.
Ezért nekiálltak házszabályt módosítani. A frappáns megoldást és szép gesztust jelentő korelnöki megnyitó helyett az előző elnök vezeti majd az első ülést. (Persze nem garantált, hogy az előző elnök az új parlamentben is képviselő lesz, ezért ezt a szituációt is nekiálltak szabályozni, sőt kínjukban épp hogy azt nem kötötték ki, hogy végső soron bárki lehet levezető elnök, akinek a neve nem "L"-lel kezdődik és "e Pen"-nel végződik.)
Az EP különböző frakciói állítólag példás egyetértésben szavazták meg a házszabály e változtatását. És most nagyon figyeljünk, átadnám a szót az Indexnek:
Csak a liberálisok nem támogatták a lex Le Pennek is nevezett módosítást. „Attól hogy valakit utálunk, nem különböztethetjük meg" – érvelt Graham Watson frakcióvezető. Hozzátette, hogy a pártoknak inkább a kampányban kellene megverniük Le Pent és nem szabályokkal küzdeni ellene.
Hát igen, ezt valahogy így kellene.
Nem tudjuk, hogy az MSZP hogyan számol majd, ha eljön az ideje: megéri-e az SZDSZ-t a(z igen nyeszlett) hátán becipelni a magyar Parlamentbe, vagy inkább átadják-e a törpepártot a jól megérdemelt (és zseniálisan kiharcolt) enyészetnek. Szóval talán arra a kis időre, amíg létezik egyáltalán e párt, talán nem is érdemes már különösebben kritizálni őket.
De azért vessük csak össze a fenti esetet azzal, amikor (a később sokáig etalonként emlegetett, majd nagyon hirtelen és váratlanul elfelejtett) Kuncze Gábor gúnyolódott a rendőrök által brutálisan megvert Révész Máriuszon, és valami olyat talált mondani, hogy őt speciel nem verték meg, mert ő nem vett részt ellenzéki tüntetésen. És a plafon sem szakadt le, és egyik kilépett SZDSZ-alapító sem kereste fel otthonában Kunczét, hogy teljes erőből pofán vágja.
Nem hálás szerep a liberálisoké. Szabadságjogokért küzdenek, és ahogy ezek sorra maguktól értetődővé válnak, ahogy sorra minden politikai erő szépen lassan elkezdi velük együtt vallani ezeket – nagyon helyesen –, egyre kisebb terep marad nekik, a harcos jogvédőknek. De azért valószínűleg mindig lesz helyük a parlamentekben.
Kivéve, ha odarohannak az egyik nagypárthoz, 15 évre a szájukba veszik annak a hímvesszőjét, és közben totálisan elfelejtik, hogy eredetileg mintha arról lett volna szó, hogy ők valami elveket is képviselnek majd.
Meg lehet nézni az eredményét.