Gyönyörű MTI-hivatkozású hír az Indexen, szépen mutatja, mennyire ostoba tud lenni a politikai korrektség, ha ennyire vak, életidegen, bigott módon alkalmazzák.
Rendőröknek kell járőrözniük egy székesfehérvári szakképző iskolánál, mert a felzárkóztató osztály diákjai közül néhányan rendkívül agresszívak a tanárokkal és egymással is összeverekedtek. A helyzetet roma mentorokkal próbálták enyhíteni, de az egyik mentort az iskola előtt megütötték.
A cikkből a továbbiakban kiderül, hogy "az iskolában vannak olyan jelenségek, amelyek pedagógiai eszközökkel nem megoldhatók", és hogy "a felzárkoztató osztályban néhány tanuló rendkívül agresszív a tanárokkal". Az intézményt látogató 900 diák közül "20-25 okoz problémát".
A cikkben véletlenül sem szerepel, hogy a problémát okozó diákok vajon romák-e. Ugyanígy kerüli ennek taglalását a Fejér Megyei Hírlap Index által belinkelt (és amúgy szinte szó szerint átvett) írása is.
Tudjuk, hogy erről mi az általánosan elfogadott (liberális) álláspont. Szily László pl. a Cozma-gyilkosság után korrekt kis sajtószemlét tartott arról, hogy melyik újság vetemedett cigányozásra, melyik "csábult el", és engedett a féktelen rasszista ösztönöknek. Bevezetőjében így írt:
A veszprémi kézilabdásgyilkosság megintcsak feladta a szokásos leckét a magyar sajtónak: mi a teendő olyan esetben, amikor egy esemény szereplői szinte biztosan cigányok, sőt ez az, amiről "mindenki beszél"? A válasz elméletileg persze egyszerű: ahogy soha nem hangsúlyozzuk egy bűnügyi hírben, hogy a gyanúsítottak hófehér magyarok, ugyanúgy azt sem exponáljuk, ha mondjuk romák.
Magyarázat sem szükséges, adott az axióma. Nem beszélünk a származásról, mert... Nem. Még akkor sem, ha olyan viselkedésformákról van szó, amik szinte 100%-ban csakis a cigányokra jellemzőek. Akkor is úgy kell tennünk, mintha mindez véletlen egybeesés lenne.
Viszont némiképp röhejes, ha egy, a bajkeverő elemek származásáról kínosan egy szót sem ejtő hír mindemellett nyíltan taglalja, hogy a helyzet megoldása érdekében roma mentort vetettek be.
Hoppá... Csak nem azt akarja mondani ezzel a cikk, hogy a problémát okozó személyek véletlenül roma származásúak voltak? Sőt, esetleg a probléma maga szorosan összefügg a származásukkal? Kétséges ugyanis, hogy a roma mentor mondjuk tolmácsként dolgozna, nyelvi nehézségeket leküzdendő. Hogy pontosan mit is csinál egy roma mentor, ráadásul ebben a konkrét intézményben, megtudhatjuk a már idézett Fehér Megyei Hírlap egyik korábbi, érdekes módon a forró kását akkor még nem kerülgető, meglepően szókimondó írásából:
[Igazgató:] Nálunk 65-70 diák vallja magát roma származásúnak, de valószínűleg ennél többen vannak. Nem titok, hogy vannak velük problémák. Az iskolába történő bejárástól az órák menetének zavarásáig [...]
[Mentor:] Az a dolgunk, hogy a gyerekeket jó irányba tereljük, hogy javuljon a magatartásuk és tanuljanak [...]
Nocsak, mi történik itt?! Jól látom? Az illetékesek felismerik a problémát, néven nevezik, és megpróbálnak tenni ellene?! Mint a mai hírből kitűnik, ez nem mindig sikerül, de talán korai lenne a mentorprogramot kudarcnak bélyegezni. De gondoljunk bele: jobb lenne-e a helyzet, ha ki sem lenne szabad mondani, hogy az adott probléma romaprobléma? Jobb lenne ehelyett szegénykérdésként vagy valami más hasonló baromságként beállítani, ahogy az mértékadó és -tartó körökben szokássá vált?
Szily bizonyára kihagyta volna e cikkekből a roma mentorokat, mondván, hogy említésük csak olaj lenne a rasszista tűzre.
És csakugyan. Ha a tények rasszista értelmezésnek is utat nyithatnak, nincs mese, hanyagolnunk kell a tényeket. Nem kell mindenkinek mindenről tudni.
Ezért javaslom, hogy a sajtó a jövőben kerülje a "roma mentor" szókapcsolat alkalmazását, és helyette vezesse be "az adott helyzetben gyakran problémás viselkedést tanúsító személyekkel egyes, itt nem részletezendő, merőben véletlenszerű okok miatt az átlagnál egyes remények szerint jobban szót érteni képes mentorok" kifejezést, mert utóbbi lényegesen kevésbé alkamas elvakult, rasszista gyűlöletkeltésre. És frappáns is.
Francért kell itt romamentorozni.